A sors árnyékában.

ha heves kín letaszít a föld sötét mélyébe

rájösz, hogy lent vagy a szenvedés sejtelmes ölébe

hol újra élednek a régi emlékek

halkak és gyötrelmesek lesznek sokszor a léptek

magányosan fekeszel az árnyékba zárva
egyedül telik minden nap, s rájösz, hogy nem vagy más mint egy elhagyott árva

mindenki elhagyott és becsapott

minden remény egy pillanat alatt szétfoszlott

gondolataid azelött nem ismerték a kínt s fájdalmat

mára azonban ezek vették át a hatalmat

fejedbe azóta éj van, éjek éjjele

s az éj kisértetekkel van tele

elmédbe egymást szülik a gondolatok

s egymást tépik szét mint a vadállatok

magadra maradtál, élőholt lettél

szenvedés és reménytelenség mely szüntelenül benned él

lassan de biztosan érzed, hogy elveszel

de ez ellen semmivel sem védekezel

kisértetek és lidércek lepik el lelked

beletörödsz s tudod, ez a te veszted

bolyongó árnnyá válsz

az élettől már semmit sem vársz

halálba vágysz, könnyebb lenne elmenni
de valami visszatart, nem tudod megtenni

kínjaid közt, élőholtként még van szived?

van még akit tudsz szeretni

s akit szüntelenül sem tudsz feledni

sírva nevetsz

de tiszta szívből szeretsz?

ha nehéz is, néha láss

lásd és érezd, hogy van olyan aki nem olyan mint más

s ha rátalálsz, nyisd meg szíved elötte

tedd meg, ne félj, maradj melette

még ha félsz is reménytelenül

akkor is jobb mint egyedül

élned kell, addig amíg van aki szeret

ki talán egy jobb út felé vezet

ha képtelen vagy minderre, hát add fel

ne nézz vissza, menj el

naív és vak vagy, csak egy dolog mi a szemed elött áll?

s az nem mint a halál?

hiába menekülsz, hisz ez a te végzeted

lassan hunyd le mindkét szemed

a holnap még lehet más

egy jobb jövőt hozó látomás

s utad bármerre is vezet

lesz olyan aki biztosan szeret

ki mindent feladna csakis érted

s ki felnyissa szemed, hogy nincs mitől félned
minden árnyat és sejtelmet eloszlat felöled

kínok és szenvedések közepette is ott lesz melletted

ne félj, nyisd hát ki magányos szíved

nézz szembe mindennel, hisz ez a te életed.