Soha többé, Viszlát...

Mint legördülő esöcseppek az ablakon
Úgy szünnek meg az érzéseim e napon
Bizonytalanság fedi el a szavakat
Rettegés, mely görcsös remegésbe rántja a karokat.

Szavak,hitetlenkedő kijelentések
Értelmetlen, újra és újra elmondanom amitől félek
Hogy higyj bennem ezentúl nem várom
A szívem ajtaját, e nap végével bezárom.

Esőcseppek melyek vérrel egyesülnek az ablakon
Vihar tombol és dúlja szét a valót e napon
Elmossa, a feledés ölébe taszítja a szavakat
Hogy lelke, e naptól ne tudja újra ölelésre tárni a karokat.

Kínzó, de már biztos kijelentések
Soha többé nem tárom eléd azt , amitől félek
Megsemmisülés,pusztulás, mától ezt várom
Ami volt s van,azt még magamba zárom.

Kínos viharom, most bucsút intek
Viszlát érzelem,viszlát értelem
Viszlát vérem,viszlát haldokló reményem
Édes pusztulás, e nap végén téged köszöntelek.

A végzet ölében

Számolgatom,találgatom
Vajon hány hetem vagy napom
Van hátra még
Te, fekete ég
Érezd egy percre,szívem keservét.

Egy bizonyos részem, minden nap magához kívánja a halált
De ezernyi álmom van, ami még valóra nem vált
Mihelyst egyre közelebb érzem a magányt
Nem érzek mást, mint borzadályt
Rettegéssel és kétségekkel elfedett homályt.

Síromat látom magam elött
Most van az a perc, amikor a döntés ideje eljött?
Meghaljak és megfutamodásra adjam a fejem?
Vagy kínokkal teli órákkal osszam meg a lelkem?
Csak egy szót hallok szüntelenül; kegyelem.

Különös képek jelennek meg
A lábam alatt a föld is megremeg
Hideg és zord vihar dúl a tengeren
Gondolatok hada suhan el a dermedt szelen
Testem most elszáll vele, s a végzet ölében megpihen.