2010. szeptember 1., szerda

~ha még él benned egy cseppnyi vér,miben az emlékem él.."

Milyen kínokat zokog a vérnek az éjjel
Mire képes még jéggé fagyott szívével
Méreggel fertözött érzelmek
A múlt emlékei, melyek az árnyékkal rejtöznek
Az ész felejteni akar,de a szív remél
Tagadni probál, de a maszk mögött még mindig benne él
Gyötrő kínokkal küzd a lét
Betejesült, mitöl azelött félt.
Útjára engedte azt kit mára álmába zárt
Akit a csendes éjjeleken, Holdtöltekor magához várt.
Megtört a csend, megállt az idő
Ez a múlt képe, melyet nem hordozz a jövő.
Megfakult a kép, megtört az érzelem
Erösebbé s hatalmasabbá vált a félelem
Hogy lesz-e perc, melyben a múlt visszatér
S lényük egy nap ismét egybeér
Mikor a köd, lényük felöl elillan
S a lelkük elött, a másik lénye újra felvillan.
Hisz álcázzák lényük valódi arcát
Hogy eltakarják szenvedésük okát
Újabb és újabb maskara
S ismét egy véres cetli kerül a falra
Napról-napra kegyetlenebb a hiány
Az ajtó képe távolodik, újra halvány
De ha még él benned egy cseppnyi vér
Miben az emlékem még él
Ránts ki a véres valóságból
Mert a sötétség ármánya rámvetiti sugarát a távolból.
Az ész felejtésre kényszerit
De ha szíved még velem dobban és hiszel bennem, légy az ki újra segít.
Minden perccel közelebb vagyok a véghez
Akaratlanul közelitek a felismerhetetlen képhez.
Félek az elvesztéstöl,a kínok között rettegek,
De mégis kikiáltom az éjnek hogy téged kérlek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése