2010. május 12., szerda

Fekete könnyek.


Már nem is számolom, hány éjszakát
töltöttem el azt kívánva,
hogy a holnap ne jöjjön el.
A szeretetet, az álmaimat is elvesztem..
Rám zúdul az eső.
Csak állok és sírok, sírok, sírok..

Azért, hogy őszintén élhessek tovább,
mit kellene tennem?
Ha már magamban nem is, de
jó lenne, ha hihetnék valamiben.
A válasz olyan közel van. Én mégsem látom..

Fekete könnyek hullanak a szememből.
Nem maradt semmim sem,
A szomorúság elönti a szívem..
Nem tudok megszólalni,
A fájdalom betölti az egész testem.
Nem tudom elviselni. Egyedül nem..

Elfáradtam már attól, hogy
egész éjjel csak könnyeket hullatok.
Megrajzoltam az arcom.De ez nem is az enyém..
Be kell fejeznem végre, hogy mindig
mosoly mögé rejtem a gyengeségeimet.
Abba kell ezt hagynom..

Ezen a világon talán az a legnehezebb dolog,
hogy őszintén éljünk?
Ha kaphatnék tőled valamit,
jó lenne, ha nem lenne formája.
Nincs szükségem többé olyan dolgokra,
amik összetörhetnek..

Még ha fekete könnyek hullanak is
a szememből, és kiabálok..
az ismeretlen holnap akkor is megtalál.
Ha így folytatódnak tovább ezek a napok,
a fájdalmam nem fog megszűnni.
Még ha ez önzőség is tőlem,
Messzire el akarok tűnni innen..

Fekete könnyek hullanak a szememből..
Nem maradt semmim sem,
A szomorúság elönti a szívem..
Nem tudok megszólalni,
A fájdalom betölti az egész testem.

Még ha fekete könnyek hullanak is
a szememből, és kiabálok..
az ismeretlen holnap akkor is megtalál.
Ha így folytatódnak tovább ezek a napok,
a fájdalmam nem fog megszűnni.
Még ha ez önzőség is tőlem,
Messzire el akarok tűnni innen..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése