Bolyongok kint a zord éjben
Az utca már rég kihalt,embertelen
Majd összeesek, de hajszol tovább a gyötrelem
Esőtől,könnyektől nedves az arcom
A hideg szél reszketését hallom
Szivem majd megszakad
Léptem egyre gyorsabban halad.
Átcsillan a lámpa fénye a zárt ajtón
S fölülem valami minden árnyat s felhőt elvon
Mint tőr, nyilal a fény a szivembe
Az ajtó mögött van, rohanok felé fejvesztve
De lépteim megtorpannak
Árokba esek, nem hallanak
S rá kell jönnöm káprázott a szemem
A fény nem valódi, csak szülte a képzeletem.
Mint bentmaradt tövis úgy kinoznak az emlékek
Szivembe éget ezernyi közös percet
Megdermed minden tagom
Az eső és a könnyek ismét mossák arcom
Összetörve, de megyek tovább, bízva
Hogy egyszer eljutok az ajtón túl hozzád, élve vagy halva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése