Pusztulás.

Vihar tépázza a valót
Árnyék alázza a haldoklót
Villám hasítja a testét
Véres patak mossa a lelkét.

Tornádóként ragadja el
Tövis szakitja a sebeket fel
Vérárként lepi el az utcákat
Gyökerestől csavarja ki a fekete fákat.

Mindent elpuszít s magával ragad
A fák repedéseiből vér fakad
Sötét felhők, mind alá szállnak
S, a pusztító árral eggyé válnak.

Halottak sikítása morajlik
A valós, a megsemmisülés felé hanyatlik
Nincs esély, hogy egyhelyben állj
Kelj fel a véres valóságból, itt az idő, hogy harcba szállj.

Vagy roskadj össze, s fulladj a véredbe
Ezernyi átkozott lélek költözzön a szívedbe
Soha ne lásd a fényt
Szíved ne ismerje a reményt.

Add fel és vállj eggyé a pusztulással
S szállj tova a halálmadárral
Pokoli kínok között megleled a helyed
Pusztulásod közben, egy percre se csukd be a szemed.