Ketrecbe zárva, lakatokkal leláncolva
Ködös,porral fedett világba zárva
Fekete falakra festem a szavakat
Miket a lelkek, testembe martak.
Véres sikolyok,eltorzult hangok
Amik mutatják ki vagyok
Ezernyi falal körülzárt világ
Sötét,kegyetlen valóság.
Menekülni próbálok, de nem lehet
Segits,fogdmeg a kezemet
Szakits ki a homályból
Ragadj el az álomvilágból.
Kegyetlen álarcomat elötted levetem
Megmutatom torz,tükörlelkem
Hazugságokat az örvény torkába taszítom
Valós arcomat,ellöted nem takarom.
Csak egy percre fogd meg a kezem
Hogy megmutathassam, mit érez belül a lelkem
Maskara nélküli érzések
Egy óvatlan lépés és eltévedek.
De talpra állok, s utánad megyek
Ha társad nem, de árnyékod örökké leszek
Vagy taszits és szökj el
De a látóhatáron belül, ne tünj el.
Torkom szakadtából orditom a neved
Nem akarom elengedni többé a kezed
Hiányod, lassan de biztosan felemészt cafatokra
Ha elmész, széttörik a szívem darabokra.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése